
Korábban felhívást tettünk közzé a polgármester-jelöltek részére, hogy juttassák el hozzánk bemutatkozásukat. Mészáros Kartal is eleget tett kérésünknek, bemutatkozó levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük. Várjuk a többi jelölt levelét is!
Kedves óbarkiak, nagyegyháziak!
Tisztelettel köszöntöm Önöket és köszönöm, hogy elolvassák levelemet.
Mészáros Kartal vagyok, 1978 decemberében születtem Budapesten. Nős vagyok, két fiú gyermekünk van. Feleségemmel együtt művelődésszervezőként kezdtük pályafutásunkat, de az élet úgy hozta, hogy más felé kanyarodtunk. Jelenleg egy pénzügyi részvénytársaságnál dolgozom, de mellette fiatal gazdálkodó vagyok, állattenyésztéssel foglalkozom.
Nem vagyok pártelkötelezett, humanista vagyok és keresztény. Magyar anya szült és magyar földön születtem. Magyar vagyok! Ezért, mint független indulok a megmérettetésen, de a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete is támogatja a jelölésemet és megválasztásomat.3 éve Óbarkon vásároltunk földingatlant, illetve az ott lévő házas ingatlant átalakítottuk saját otthonunkká. Amióta elértünk egy emberibb készenlétet az átépítésben, azóta „hazajárunk” Óbarokra. Gazdálkodási választásunk azért esett erre a településre, mert e település földrajzi fekvése – a gigantikus autópálya forgalom ellenére – rendkívül gyönyörű.
Elhatároztam, hogy ezt a természetes adottságot még inkább az itt élők „hazájává” teszem és éltem a polgármesteri jelöltséggel, amely mindannyiunk közös hasznát szolgálhatja majd a megválasztásommal.Szavazzon rám és teremtsünk együtt egy virágzó és élhetőbb települést!
A Kormány által kiírt és Európai Uniós pályázatok kihasználásával nagyobb léptekkel haladhatunk azon az úton előre, melyen Óbarok és Nagyegyháza jelenleg ballag, miközben a környező települések elszaladnak mellettünk.
Hiszem és tudom, hogy amennyiben megtisztelnek bizalmukkal néhány év elteltével egy sikeres és fejlődő településről beszélhetünk, amikor Óbarok és Nagyegyházát említjük. Gazdag, irigylésre méltó település lesz szennyvízhálózattal, munkahelyekkel, játszótérrel és a benne élők büszkén és boldogan mondhatják mind ezt magukénak.Tisztelt Honfitársaim, kérem tartsanak velem. Válasszanak meg a település polgármesterévé, hogy közösségi gondviselőként, Önökkel összefogásban és együttműködve építsük közös jövőnket.
Miért tegyen X-et majd az én nevem mellé?
- Polgármesteri tisztségemet társadalmi megbízatásuként kívánom folytatni, így néhány millió forint megmarad a falunak.
- A lakossággal folytatott beszélgetések során felderített helyi, közösségi problémák kezelésére alkalmasnak érzem magam. (Gáz, buszjáratmódosítás, buszforduló Nagyegyházán, könyvtár, kafeteria, adók, bel- és külterületi utak járhatóvá tétele, stb…)
- Pénzügyi területen dolgozom, művelődésszervező vagyok. Korábbi munkáim kapcsán ismerem a közigazgatási alap- és általános rendelkezéseket. Szeretek tanulni: 7 OKJ-s végzettségem van.
- A földön járok, a faluban élek. Látom a problémát, megoldom.
- A fiatalok visszacsalogatása egyik fő célkitűzésem.
- A falunapok, BÚCSÚ, nemzeti ünnepek, gyereknap, mikulás és Ádventi műsorok, bálok, sportrendezvények legyenek fontos részei életünknek.
- A helyi civil szervezetekkel, a baráti, családi közösségek összefogásával, a helyi vállalkozók bevonásával a települések fellendüléséért kívánok dolgozni.
- A települések megtartó erejét, a fiatalok itthon tartását a meglévő forrásokkal és pályázatokkal kívánom létrehozni.
Az előző polgármester egy elismert, köztiszteletben álló faluvezető közel 11 évnyi tapasztalattal azért mondott le, hogy esélyt adjon egy a FIDESZ által is támogatott jelöltnek, esélyt adjon a falunak. Kérem fontolják meg.
Egyetlen cél lehet összefogással a fejlődésért: az itt lakók jó közérzetének lehetőségeit megteremteni.
Isten áldása legyen mindannyiunkkal.
Tisztelettel:
Mészáros Kartal
Polgármester jelölt.