
Az elmúlt napokban-hetekben annyi esemény történt, hogy meghaladják egy bejegyzés terjedelmét, ezért hírsorozatot indítunk, amelyben cikkenként egy-egy közérdeklődésre számot tartó dologgal foglalkozunk. A sorozat első részében az M1 autópálya felújításával kapcsolatos hatásokkal foglalkoztunk.
Az óbaroki temetővel kapcsolatban több kérdés is foglalkoztatja a település lakosságát.
Mindenekelőtt el kell mondani, hogy a temető a katolikus egyház tulajdona. A tulajdonos köteles fizetni a közterheket (villany, víz, stb.), karbantartani a zöldfelületet, biztosítani a temető működését, ideértve a ravatalozó működtetését is. A település eddig átvállalta az egyháztól a zöldfelület fenntartását, ezzel együtt évente körülbelül egymillió forintot költünk a temetőre.
A ravatalozó meglehetősen rossz állapotban van, évek óta visszatérő kérdés a felújítása, vagy új építése. A polgármester tájékoztatott, hogy felvette a kapcsolatot a megyés püspökkel, aki a bicskei egyházközséghez irányította. Az önkormányzatnak szándékában áll a leromlott épület helyett másikat építeni, azonban az új ravatalozó a jelenlegihez képest kissé hátrább kerülne, így méltóbb körülmények között állhatnának a gyászolók is.
Nyílt egy pályázati lehetőség a népi jellegű épületek karbantartására, felújítására, ami a célokat 50%-ban támogatja. Az önkormányzatnak szándékában áll pályázni, így lehetőség nyílik a templom részbeni felújítására is (ha már a tulajdonosa nem törődik vele).
A temetőben volt konténert állapota miatt el kellett szállíttatni, ez azonban nem zavarja a látogatókat – a sírgondozás közben keletkezett szemetet gond nélkül elhelyezik a ravatalozó mögötti területen, gondolván, majd csak takarít valaki. A polgármester az új konténert megrendelte, szállítása napokon belül várható. A szertehagyott szemetet pedig az önkormányzat elhelyezi a konténerben – hacsak a kupac létrehozói meg nem előzik ebben.