Hírsorozat – Környezetünk

Az elmúlt napokban-hetekben annyi esemény történt, hogy meghaladják egy bejegyzés terjedelmét, ezért hírsorozatot indítunk, amelyben cikkenként egy-egy közérdeklődésre számot tartó dologgal foglalkozunk.

sorozat első részében az M1 autópálya felújításával kapcsolatos hatásokkal foglalkoztunk, a második részben az óbaroki temetővel kapcsolatos híreket osztottuk meg, a harmadik rész a közösséggel foglalkozott.

Tavaly októberben egyik szerkesztőnk közérdekű bejelentéssel fordult a megyei kormányhivatalhoz, amelyben kérte, hogy vizsgáljanak ki egy feltételezett környezetkárosítást. Levelében leírta, hogy az “Öreg szikla” mellett véget érő vízmosásban eső után nem esővíz folyik, hanem sötét színű, meghatározhatatlan folyadék. Folyásiránnyal szemben haladva visszakövethető, hogy a lé a vízmosás egy mellékágából érkezik, amelynek felső részét hónapról-hónapra egyre inkább feltölti a volt bánya felől érkező agyagszerű anyag, amelynek váladéka a korábban említett sötét színű folyadék.

A bejelentést a kormányhivatal továbbította a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz, ahonnan először helyrajzi számot kértek, majd miután a bejelentő közölte, hogy nyilvánosan nem elérhető olyan térkép, amin helyrajzi számok szerepelnek, de felajánlotta, hogy a helyszínre kíséri a Katasztrófavédelem munkatársait, néma csend következett.

Ez a csend idén márciusban tört meg, miután a polgármesterhez fordultunk, hogy tegyen valamit az ügyben (eddigre a sötét színű folyadék már a lakott rész határán csordogált). Továbbítottuk az eddig keletkezett dokumentumokat, és kértük az intézkedését.


A visszajelzésekből úgy tűnik, végre megmozdult valami – a folytatást figyelemmel kísérjük, és beszámolunk róla.

Megjegyzések a Facebookról

1 Trackback / Pingback

  1. A szmötyi csak folyik és folyik – Óbarokinfo

Comments are closed.